A Folyó

Volt egyszer egy nagy, gyönyörű tiszta vizű folyó.
Kis hajómmal csendesen mosolyogva úszkáltam rajta. El sem tudtam képzelni szebbet, jobbat, mást. A folyó vize néha elapadt és eltűnt, de én csak ücsörögtem a kis hajómban és vártam csendesen. A legváratlanabb pillanatokban jött a friss víz mint a zuhatag és az én folyóm megtelt ismét nagy sodrású, vidáman csobogó azúrkék vízzel.
Ez a szívemnek oly üdítő, sodró, magával ragadó, szép víz ismét elapadt, de hiába vártam nem jött vissza többé. Én ültem és vártam türelmesen a kiszáradt folyó medrében, de nem jött. Kiszálltam kis csónakomból és elvonszoltam egy holtágig át a zsilipen és ott csónakáztam tovább. De a holtágban nem tiszta a víz, fojtó a bezártság és nincs sodrás. Az csak áll és poshad. Sokáig vonszoltam a száraz folyó medrében magamat. Cincáltam magam után kis hajómat, remélve, hogy az ezer meg egy holtág között meg találom azt melyen még vidáman evezhetek az annyira áhított üdítő tiszta vízben. De nem! Minden holtágacskában, minden kis és nagy gát mögött ugyanazt találtam.
Legutóbbi nagy gát mögül megmenekülvén a ronda poshadt pocsolyától, nagyon fáradtan előmászva és összetörve nem menetem tovább. Nem akartam több posványt, ingoványt ami lehúz és vissza fog. Letettem kicsi csónakom a kiszáradt folyó medrének aljába és bele ültem békésen. Nem mentem sehová.
Ekkor elkezdett szépen csendesen csordogálni a víz. Amit már nem hittem és nem reméltem. A gyönyörű azúrkék nagyon vágyott vizem. Örültem és vidám voltam, fel is töltődtem picit.Viszont a folyó meder csak félig telt meg vele és a kiszáradt réges-régen szikkadó homok mind megitta az összes vizet, egyetlen szempillantás alatt. Magával vitte az összes reményt és hitet a lelkemből.
Most ott ülök a folyó medrében a kis csónakomban, amit épp csak arrébb hajított a tova illanó áradat és már nem várok semmit. Csak ülök, csak ülök, szépen csendesen és békésen. Néha potyognak könnyeim, de már őket is elnyeli a száraz mély.

Egy film

Megfogott, megdöbbentett és gondolkoztatott. Csilla barátnőm ajánlotta, hogy nézzem meg. Nem tudom, hogy kellett-e ez Nekem ;-) Te csaj, már megint bőgtem egy sort.

A kulcs mondat, amit valószínűleg jól megjegyeztem, ez:
"Mindenkiben van némi szadizmus, holt biztos, hogy előbújik, ha valaki így kivan nekünk szolgáltatva. Ha tényleg a pokolban akar élni, Tőlem megkaphatja. Még Neki is túl forró lesz."

(Keserű méz, Oscar (Peter Coyot)

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között...
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal...
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó...
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével...
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez...egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér...
Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes.
(Veronica A. Shoffstall)

Ments meg

Tabáni István- Ments meg

Az éj fekete függönyén milliárdnyi fény tör utat
De mind közül csak egy őrzi álmodat
Elérni szeretnéd, s a széllel a magasba szállsz
De a távolság nagy, s a mélység magába ránt

Ments meg, kérlek, vagy ölj meg, ha kell
Mert álmok nélkül csak a félelem ölel
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt az útra, hogy higgyek, bízzak újra

Lelkem tengerén a hajnal szárnyakat bont
Körbeölel fénye s mutatja új otthonom
Hajózok ismeretlen, viharos vizeken át
De a távolság nagy, s a mélység magába ránt

Ments meg, kérlek, vagy ölj meg, ha kell
Mert álmok nélkül csak a félelem ölel
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt az útra, hogy higgyek, bízzak újra

Egy szirten állok és nincs már, hova menjek
Engedj be kérlek az álmok kapuján
Akkor megférne a szívemben az egész világ

Ments meg, kérlek, vagy ölj meg, ha kell
Mert álmok nélkül csak a félelem ölel
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt az útra, hogy higgyek, bízzak újra

Tabáni István Elfelejtett dal

Elfelejtett dal

visszahoz egy régi perc
megidéz egy fénykép
míg csak élnem kell
sose lesz másképp
ugyanaz a fájdalom
ugyanaz az érzés
az a búcsú szó
amivel elmész
nem számít
hogy hány év messzeség
az a perc ma sem múlt el még

teli voltunk élettel
szabad volt a szívünk
és én úgy hittem
sose kell félnünk
hova lett a boldogság
hova a sok álom
és ami nincsen már
miért kell
hogy fájjon

nem számít, hogy
hány év messzeség
az a perc ma sem múlt el még

itt az éjjel
és te nem vagy már velem
hogy fogd a két kezem
úgy mint régen
és ha hívlak
tudom senki nem felel
csak egy elfelejtett dal
sír a szélben

visszahoz egy régi perc
megidéz egy fénykép
amíg csak élnem kell
sose lesz másképp

nem számít
hogy hány év messzeség
az a perc ma sem múlt el még

itt az éjjel
és te nem vagy már velem
hogy fogd a két kezem
úgy mint régen
és ha hívlak
tudom senki nem felel
csak egy elfelejtett dal
sír a szélben

hány év múlt el
és még mennyi kell ahhoz
hogy újra kezdjem el

itt az éjjel
és te nem vagy már velem
hogy fogd a két kezem
úgy mint régen
és ha hívlak
tudom senki nem felel
csak egy elfelejtett dal
sír a szélben

Ady Endre Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

-

Lelked remélem békére talált,
S Te már a menyekből vigyázol Ránk!
Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk,
S örökkön-örökké emlékezünk Rád!

Csík zenekar- Most múlik szüntelen

Daróczi Dávid emlékére gyújtott gyertyák